Eggyel kevesebben jelenleg, de annál erősebben. Vegyész kitartás!

64 vármegye összefoglalója :
Egy évvel ezelőtt a székely terror vádak miatt szerveztünk labdarúgó kupát, most pedig a Hunnia perből kifolyólag állt össze ismét a HVIM válogatottja.
Az úgynevezett Magyarok Nyilai néven futó ügyben ugyanis egyik pécsi bajtársunk is érintett, aki ezen felül a PMFC szurkolói életének is meghatározó szereplője, ahogy ez egyébként több helyen is előfordul Mozgalmunkban, hiszen sokan érkeztek a HVIM-be a lelátói szubkultúrából.

Amikor a pécsiek meghirdették a tornát, egyértelmű volt, hogy jelen leszünk, ezúton is kiállva a túlzás nélkül egy egész országot a mai napig felháborító eljárás ellen, melynek esztelenségét tavaly ősszel fokozta a bíróság azzal, hogy két kivétellel valamennyi vádlottat letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, és bár eleinte megelégedtek a házi őrizettel, később sokukat előzetes letartóztatásba helyezték. Természetesen Mozgalmunk és a pécsi szurkolók is folyamatosan segítik tagtársunk családját, ennek egyik eszköze volt a február 5-re meghirdetett szurkolói focitorna is.

A pécsieken kívül érkeztek Szekszárdról és Zalaegerszegről, így a tornán nyolc csapat küzdött egymással két csoportra bontva. Három mérkőzést játszottunk, és bár nem a labdarúgás a fő profilunk, ettől függetlenül mondhatjuk, hogy szépen helytálltunk, és az sem érződött, hogy a csapat nagy része előző nap a Budai Kitörés Emléktúra rövidebb, 12,5 km-es szakaszát is teljesítette. Helyenként egész szépen játszottunk, és amennyiben a helyzeteinket sikerült volna értékesíteni, a csoportból is tovább léphettünk volna. Sajnos érződött az összeszokottság hiánya, hiszen a csapatban makói, szentesi, budapesti, soproni és persze pécsi vármegyések is voltak, akik az év többi napján olyan sok mérkőzést nem tudnak együtt játszani, ennek ellenére az első és az utolsó csoportmeccsen is sikerült ellenfelünk fölé nőni játékban, mindkét meccsen mindössze egyetlen góllal maradtunk alul.
A tornát végül az Ultras Zalaegerszeg csapata nyerte egy nagyon jó hangulatú döntőben, igen jó hangulatú mérkőzéseket játszva, hiszen az egerszegieknek és persze a rendező pécsieknek is szép számú szurkolótábora volt, az egymás elleni találkozójuk pedig valóban élvonalbeli körítésben zajlott.

A nap folyamán lehetőség nyílt az eszmecserére, és bizony jó tudni, hogy ha baj van, akkor még mindig van kire számítani, van kihez fordulni, van kivel összefogni.
Mozgalmunkban sokan részei a lelátói életnek, míg a lelátókon erős a nemzetért, hazáért való kiállás, így könnyű megtalálni a közös hangot, és mint azt a mostani példa is mutatja, a harcaink is lehetnek közösek.

A pécsi szurkolóknak ezúton is köszönjük a szervezést, a meghívást, és persze a többi résztvevőnek, hogy ilyen módon is kiállnak az igazság mellett. Példát vehetnek róluk azok a gyáva, megalkuvó politikusok, akik képtelen voltak dönteni, képtelenek voltak kiállni saját maguk egyébként mindenhol hangoztatott meggyőződése mellett, hogy egy évtized után végre lezárulhasson ez a nevetséges és sokak életét tönkretevő ügy.













Képek : Pest.hvmi.hu , Munkas 1950 , Y. Abubakari , Hungarian Fanatics